2013. október 23., szerda

Esküvői helyszín: Esküvői helyszín tekintetében valahogy szerencsénk volt, mivel elég hamar megtaláltuk azt a helyet, ami tökéletesen megfelel az elképzeléseinknek. Az első perctől kezdve tudtuk, hogy az egész esküvő hangulata vintage stílusú lesz, tehát ebből adódik az is, hogy olyan helyet kerestünk, ami természetközeli, nagy ősfákkal, ódon épülettel, és ami a legfőbb dolog, hogy vízpart is legyen a közelben (csak ennyi elvárás :) ). Néhány próbálkozás után már kezdtem azt hinni, hogy Budapest közelében nem is lesz ilyen hely, mivel a legtöbb hasonló helyszínt vidéken, vagy a Balcsinál találtam...Aztán találtam egy incifinci képet egy kis tavacskáról, megnéztük kicsit jobban, és rögtön tudtuk, hogy ez lesz AZ! Minden volt, amit szerettünk volna, régi kúria, hatalmas, ősfás kert, tavacska, és közel Budapesthez! Egy sötét, esős januári napon mentünk el megnézni a helyszínt. Már a kapunál szerelmesek lettünk, akár már akkor lefoglaltuk volna... :). Na, de azért körbenéztünk. Nyakig tocsogtunk a sárban, de azért is lementünk a kertbe is szakadó esőben, és még így is olyan hangulata volt, hogy nem tudtunk elszakadni. A vendéglátónk egy csupaszív ember, beinvitált az otthonába (a tulajdonos és családja ott laknak egy külön szárnyban), ahol igazi angol teázást bonyolítottunk le, kellemes melegben, és hangulatban. Megbeszéltünk mindent, és lefoglaltuk az időpontot! :) Aztán ahogy közeledett a nagy nap, többször is kimentünk felmérni a terepet, mivel úgy döntöttünk, hogy a kertben lesz megtartva a vacsora, és a polgári szertartás, így a díszítés miatt többször is megnéztük. Jó volt látni, ahogy megszépül a természet az évszakok változásával, és egyre jobban éreztük, hogy milyen gyönyörű is lesz augusztusban. Nem bántuk meg azóta sem, hogy így döntöttünk, hiszen varázslatos volt az a nap, és ajánlom mindenkinek, aki kicsit szeretne elrugaszkodni a megszokottól, a berögzött szokásoktól, hiszen egy ilyen hely rengeteg lehetőséget kínál, hogy kiélhessük vágyainkat, hogy szárnyaljunk, és merjünk kicsit másnak lenni. A vintage érzés, hangulat nekünk ezt a szabadságot jelenti, elszakadás a megszokottól, természetközeliség, régi tárgyak szeretete, megbecsülése. Ezáltal szerelmesnek lenni egy hangulatba, minden kiegészítőjével együtt, és szabadon megvalósítani azt, amit szerettünk volna, olyan varázslatossá tenni, ahogy megálmodtuk...Ez Pusztazámor, ahol mindez megvalósulhatott...











Nincsenek megjegyzések: